A közalkalmazotti tanács feladata és jogköre

Tisztában vagy vele, milyen jogai vannak a közalkalmazotti tanácsnak? Ha nem, ezt el kell olvasnod! "Közkívánatra" sorozatunk második részében folytatjuk a közalkalmazotti tanács szabályainak ismertetését, ezúttal a működés és a jogkörök következnek. Bővebb, gyakorlati információkkal is hamarosan jelentkezünk - tisztségviselőink részére.

Első lépések a megválasztás után

A közalkalmazotti tanács a megválasztását követő tizenöt napon belül összeül, első ülésén – tagjai közül – elnököt választ.

A közalkalmazotti tanács ülésén a tag csak személyesen vehet részt.

A közalkalmazotti tanács működésének szabályait ügyrendje állapítja meg. 

Munkaidő-kedvezmény

Feladata ellátása érdekében a közalkalmazotti tanács elnökét beosztás szerinti havi munkaideje tizenöt, tagját beosztás szerinti havi munkaideje tíz százalékának megfelelő munkaidő-kedvezmény illeti meg. A munkaidő-kedvezmény igénybevételét – előre nem látható, halasztást nem tűrő és rendkívül indokolt esetet kivéve – legalább öt nappal korábban be kell jelenteni.

A munkaidő-kedvezmény tartamára távolléti díj jár. 

Munkajogi védelem

A közalkalmazotti tanács egyetértése szükséges a közalkalmazotti tanács elnöke jogviszonyának a munkáltató által felmentéssel történő megszüntetéséhez vagy a munkáltató közalkalmazotti tanács elnökét érintő, Mt. 53. § szerinti intézkedéséhez (kinevezéstől eltérő foglalkoztatás). A védelem a közalkalmazotti tanács elnökét megbízatásának idejére és annak megszűnését követő hat hónapra illeti meg, feltéve, ha a tisztségét legalább tizenkét hónapon át betöltötte.

A közalkalmazotti tanács a fentiek szerinti munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját a munkáltató írásbeli tájékoztatásának átvételétől számított nyolc napon belül írásban közli. Ha a tervezett intézkedéssel a közalkalmazotti tanács nem ért egyet, a tájékoztatásnak az egyet nem értés indokait tartalmaznia kell. Ha a közalkalmazotti tanács véleményét a fenti határidőn belül nem közli a munkáltatóval, úgy kell tekinteni, hogy a tervezett intézkedéssel egyetért.

Nem kell alkalmazni a munkajogi védelemre vonatkozó szabályokat, ha a közalkalmazott az Mt. 273. § szerinti (a szakszervezeti tisztségviselőt megillető) védelemre jogosult. 

Tájékoztatás a tevékenységről; a munkáltató kötelezettségei

A munkáltató az üzemi megállapodásban meghatározott módon biztosítja annak lehetőségét, hogy a közalkalmazotti tanács a tevékenységével kapcsolatos tájékoztatást közzétegye. 

A közalkalmazotti tanács feladata és jogköre

A közalkalmazotti tanács feladata a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának figyelemmel kísérése. 

A munkáltató tájékoztatási kötelezettsége

A közalkalmazotti tanács feladatának ellátása érdekében jogosult tájékoztatást kérni és az ok megjelölésével tárgyalást kezdeményezni, amelyet a munkáltató nem utasíthat el.

A munkáltató félévente tájékoztatja a közalkalmazotti tanácsot

  • a gazdasági helyzetét érintő kérdésekről,
  • a munkabérek/illetmények változásáról, a bérkifizetéssel összefüggő likviditásról, a foglalkoztatás jellemzőiről, a munkaidő felhasználásáról, a munkafeltételek jellemzőiről,
  • a munkáltatónál foglalkoztatott közalkalmazottak számáról és munkakörük megnevezéséről.

A munkáltató legalább félévente köteles tájékoztatni a közalkalmazotti tanácsot a részmunkaidős és a határozott időre szóló foglalkoztatás helyzetének alakulásáról.

A közalkalmazotti tanács félévente tájékoztatja tevékenységéről a közalkalmazottakat. 

Együttdöntési jog

A munkáltató és a közalkalmazotti tanács közösen dönt a jóléti célú pénzeszközök felhasználása tekintetében. 

A munkáltató véleménykérési kötelezettsége

A munkáltató döntése előtt legalább tizenöt nappal kikéri a közalkalmazotti tanács véleményét a közalkalmazottak nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések és szabályzatok tervezetéről.

E rendelkezés alkalmazásában munkáltatói intézkedésnek minősül különösen

  • a munkáltató átszervezése, átalakítása, szervezeti egység önálló szervezetté alakítása,
  • termelési, beruházási program, új technológia bevezetése, a meglévő korszerűsítése,
  • a közalkalmazottra vonatkozó személyes adatok kezelése és védelme,
  • a közalkalmazott ellenőrzésére szolgáló technikai eszköz alkalmazása,
  • az egészséges és biztonságos munkafeltételek kialakítására szolgáló, a munkabalesetek, valamint a foglalkozási megbetegedések megelőzését elősegítő intézkedés,
  • az új munkaszervezési módszer, valamint a teljesítménykövetelmény bevezetése, módosítása,
  • a képzéssel összefüggő tervek,
  • a foglalkoztatást elősegítő támogatások igénybevétele,
  • az egészségkárosodást szenvedett vagy a megváltozott munkaképességű közalkalmazottak rehabilitációjára vonatkozó intézkedések tervezete,
  • a munkarend meghatározása,
  • a munka díjazása elveinek meghatározása,
  • a munkáltató működésével összefüggő környezetvédelmi intézkedés,
  • az egyenlő bánásmód követelményének megtartására és az esélyegyenlőség biztosítására irányuló intézkedés,
  • a családi élet és a munkatevékenység összehangolása,
  • munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott egyéb intézkedés.

Munkáltató személyében bekövetkező változás

A munkáltató személyében bekövetkező változás esetén az átadó és az átvevő munkáltató legkésőbb a változást megelőzően tizenöt nappal tájékoztatja a közalkalmazotti tanácsot a változás

  • időpontjáról vagy tervezett időpontjáról,
  • okáról,
  • a közalkalmazottakat érintő jogi, gazdasági és szociális következményeiről.

A fent meghatározott időpontban az átadó és az átvevő munkáltató – megállapodás megkötése érdekében – tárgyalást kezdeményez a közalkalmazotti tanáccsal a közalkalmazottakat érintő tervezett intézkedésekről.

A tárgyalásnak ki kell terjednie az intézkedések elveire, a hátrányos következmények elkerülésének módjára, eszközére és e következmények enyhítését célzó eszközökre.

Az átadó és az átvevő munkáltató akkor is teljesíti a tájékoztatási és tárgyalási kötelezettségét, ha a munkáltató személyében bekövetkező változást megalapozó döntést a munkáltatót ellenőrző szervezet vagy személy hozta meg. A munkáltató nem hivatkozhat arra, hogy tájékoztatási és tárgyalási kötelezettségét azért nem teljesítette, mert az ellenőrző szervezet vagy személy a döntéséről a munkáltató tájékoztatását elmulasztotta. 

Tartózkodás a sztrájktól

A közalkalmazotti tanács a munkáltatónál szervezett sztrájkkal kapcsolatban pártatlan magatartásra köteles, sztrájkot nem szervezhet, a sztrájkot nem támogathatja, és nem akadályozhatja. A közalkalmazotti tanács sztrájkban részt vevő tagjának megbízatása a sztrájk idejére szünetel. 

Közalkalmazotti képviselő

A közalkalmazotti képviselőre a közalkalmazotti tanácsra, illetve a közalkalmazotti tanács tagjára vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A munkajogi védelmet illetően a közalkalmazotti tanácsot megillető jogosultságot a közalkalmazottak közössége gyakorolja. 

A közalkalmazotti szabályzat

A közalkalmazotti tanács a Kjt.-ben meghatározott jogai körében a munkáltatóval együttesen megalkotja a közalkalmazotti szabályzatot. A közalkalmazotti tanács és a munkáltató kapcsolatrendszerét érintő egyes kérdések a közalkalmazotti szabályzatban állapíthatók meg.

A közalkalmazotti szabályzat határozott időre, de legfeljebb a közalkalmazotti tanács megbízatásának tartamára köthető.

A közalkalmazotti szabályzat három hónapos felmondási idővel felmondható.

A közalkalmazotti szabályzat megszűnik a közalkalmazotti tanács megszűnésével.

A közalkalmazotti szabályzat

  • az Mt. 233. §-ban (tájékoztatás és konzultáció fogalma),
  • a 236. § (4) bekezdésében (önálló telephely fogalma),
  • a 238-249. §-ban (választás szabályai),
  • a 252-255. §-ban (közalkalmazotti tanács megszűnése, tag megbízatása megszűnésének egyes szabályai),
  • a 259. §-ban (működés egyes szabályai),
  • a 261. §-ban (munkajogi védelem),
  • a 266-268. §-ban (közalkalmazotti megállapodás)

foglaltaktól nem térhet el.

A közalkalmazotti szabályzat a 262-265. §-ban foglaltakat (közalkalmazotti tanács jogai) nem korlátozhatja.

Figyelem: a közalkalmazotti szabályzat a közalkalmazottak jogait, kötelezettségeit nem szabályozhatja, ilyen rendelkezéseket kizárólag a szakszervezet és a munkáltató által kötött kollektív szerződés tartalmazhat!

Ha a munkafeltételeken akartok változtatni, ahhoz szakszervezetre van szükségetek: keressetek minket!

 

Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete - Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete