Szociális ágazati bértábla - 2022

A Magyar Közlöny 2021. évi 218. számában megjelent a 663/2021. (XII. 1.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet szociális ágazatban foglalkoztatottak béremelésével összefüggő módosításáról. 

A jogszabály rögzíti a szociális ágazati összevont pótlék 2022. január 1-től irányadó összegét. A pótléktábla, valamint a VKF-megállapodásban kihirdetett minimálbér, illetve garantált bérminimum ismeretében készítettük el ismét a szociális ágazat dolgozóira 2022. január 1-től vonatkozó bértáblát.

Közalkalmazotti bértábla 

A jövő évi minimálbért, illetve garantált bérminimumot még nem hirdették ki jogszabályban, ugyanakkor ismeretes, hogy a VKF (a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultáció Fóruma) november 15-i ülésén megállapodás született az összegekről. 2022. január 1-től a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) havi bruttó összege 200.000 forintra, míg a garantált bérminimum havi bruttó összege 260.000 forintra emelkedik. 

A közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozata szerinti garantált illetmények összege, valamint a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzószámok táblája (amelyet egyébként nem a Kjt., hanem a költségvetési törvény tartalmaz) nem változik.

A Kjt. 66. § (9) bek.-e szerint a közalkalmazottat garantált illetményként legalább a kötelező legkisebb munkabérnek, középfokú vagy magasabb iskolai végzettséget, illetve középfokú vagy magasabb szakképzettséget igénylő munkakör betöltése esetén a garantált bérminimumnak megfelelő összeg illeti meg.

A 257/2000. Komr.r. szerint, ha a közalkalmazott a „B”-„E” fizetési osztályba kerül besorolásra, a pótlékok nélküli illetménye nem lehet kevesebb a garantált bérminimum összegénél.

Ennek megfelelően a közalkalmazotti bértábla 2022-ben a következőképp néz majd ki:

2022_kjt_bertabla.bmp

Szociális ágazati összevont pótlék 

A 257/2000. Korm.r. 15/A. §-a szerint a közalkalmazottat a fizetési osztálya és a közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján szociális ágazati összevont pótlék illeti meg, melynek összegét az 5. számú melléklet tartalmazza. Nem illeti meg szociális ágazati összevont pótlék a rendelet 2/a. számú melléklete szerinti pedagógus munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottat, továbbá a 15/B. § (1) bekezdése szerinti bölcsődei pótlékra jogosult közalkalmazottat. A szociális ágazati összevont pótlékot nem kell figyelembe venni az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a közalkalmazottat megillető, kormányrendeletben meghatározott kompenzációra való jogosultság és a kompenzáció összegének számítása tekintetében. A szociális ágazati összevont pótlék tekintetében közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek a fizetési fokozat megállapításának alapjául szolgáló időt kell tekinteni. A közalkalmazott 5. számú mellékletben foglalt táblázat szerinti, a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján történő besorolása minden megkezdett évre tekintettel a tárgyév első napján történik.

A szociális ágazati összevont pótlék összege 2022. január 1-től az alábbiak szerint alakul:

 

Szociális ágazati bértábla 

A közalkalmazotti bértábla, valamint a szociális ágazati összevont pótlék egyes tételeinek összeadásával megkapjuk a 2022. január 1-től "hatályos" szociális ágazati bértáblát:

A fenti táblák nem számolnak a közalkalmazotti bérkompenzációval, illetve az olyan egyéb illetményelemekkel, mint például a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész, illetménynövekedés, egyéb rendszeres pótlékok, így a tényleges bruttó illetmény eltérhet az itt rögzítettnél.

A táblázatban természetesen bruttó összegek szerepelnek.

Speciális otthoni pótlék, különleges otthoni pótlék

Január 1-től jelentősen nő a speciális otthoni pótlék, illetve a különleges otthoni pótlék mértéke is.

A pótlékalap legalább 250%-ával megegyező mértékű speciális otthoni pótlék illeti meg a speciális gyermekotthonban, a speciális lakásotthonban, a gyermekotthon speciális csoportjában, valamint a javítóintézetben foglalkoztatott nevelőt, gyermekfelügyelőt, gondozót, gyermekvédelmi asszisztenst, pszichológust, gyógypedagógust, fejlesztő pedagógust, munkaoktatót, szakoktatót, orvost, ápolónőt, továbbá a javítóintézetben foglalkoztatott utógondozót.

A különleges gyermekotthonban, különleges lakásotthonban, gyermekotthon különleges csoportjában foglalkoztatott nevelőt, kisgyermeknevelőt, gyermekfelügyelőt, gondozót, gyermekvédelmi asszisztenst, pszichológust, gyógypedagógust, fejlesztő pedagógust különleges otthoni pótlék illeti meg, a pótlék mértéke legalább a pótlékalap 125%-a.

SZTDSZ - SzMDSz