Szociális ágazati bértábla, avagy mi van a számok mögött?

A Szociális Ágazati Sztrájkbizottsággal való legutóbbi tárgyalásán a kormány képviselője ismertette a tárca elképzeléseit a szociális ágazat jövő évi bérintézkedéseiről. Ekkor már tudtuk, hogy 2017-ben és 2018-ban jelentősen emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, ami kis lélegzetvételhez juttatja a dolgozók nagy részét. Az április 20-i sztrájkunkat követően világossá vált az is, hogy a kormány 9 milliárd forintot szán az ágazat 2017-es bérintézkedéseire - pontosabban 7,5 milliárd forintot, mivel a fennmaradó részt a bölcsődei kisgyermeknevelők pótlékára fordítják. A kérdés tehát nem az volt, hogy a minimálbéremelésen felül lesz-e béremelés, hanem az: hogyan osztják el a 7,5 milliárd forintot.

A minisztérium által nekünk is bemutatott táblázat azóta nyilvánosságra került. A számok tetszetősek, de érdemes megnézni, mi van mögöttük.

A minimálbéremelés hatására módosuló Kjt.-bértábla 2017-ben a következőképp néz ki (zölddel kiemeltük a kategóriákat, ahol az illetményt a minimálbérre vagy garantált bérminimumra kell kiegészíteni):

kjt_2017_1.bmp

 

Ha nem történne más bérintézkedés, a szociális ágazat bérei a következő összegekkel nőnének a minimálbéremelés hatására:

berminimum_novekmeny_2017.bmp

 

A Sztrájkbizottság álláspontja az volt, hogy a rendelkezésre álló 7,5 milliárd forintot most elsősorban a minimálbéremelés hatásából teljesen vagy részben kimaradó, főként diplomás kollégáink bérrendezésére kell fordítani. Ez a javaslatunk megegyezett a minisztérium elképzelésével is, ahogy az alábbi táblázat is mutatja, benne az EMMI javaslatával (igyekeztünk érzékeltetni a kategóriák virtuális összevonását is):

emmi_javaslat_2017_1.bmp

 

Ha a bérminimumok emeléséből fakadó bérnövekedést levonjuk, megkapjuk az EMMI korrekciós elképzeléseit, azaz, hogy miként is osztanák fel a tavasszal beígért 7,5 milliárd forintot. A diplomásoknak tett gesztus a végzettség és a tapasztalat elismerésére vitathatatlan:

emmi_korrekcio_2017.bmp

 

Ma már ismert a 2018-as minimálbér és garantált bérminimum összege is, ez alapján a Kjt.-bértábla várhatóan így alakul 2018-ban (ismét eltérő színnel emeltük ki az összecsúszó kategóriákat):

kjt_2018.bmp

 

Ha egyéb bérintézkedés nem történik, a minimálbéremelés hatására a szociális ágazat dolgozóinak bére 2017-ről 2018-ra az alábbi összegekkel nő:

berminimum_novekmeny_2018.bmp

 

Időközben ismertté vált az EMMI számítása a 2018-as szociális bértábláról, ez a következőképp néz ki:

emmi_javaslat_2018_1.bmp

 

Ha meg akarjuk nézni, mik a tárca elképzelései a 2018-as bérkorrekcióra, a 2017-2018-as bértáblák közti különbségből le kell vonnunk a bérminimumok növekményéből adódó összegeket:

emmi_korrekcio_2018.bmp

 

Az utolsó táblából jól látható, hogy 2018-ra nem terveznek új forrásokat behozni az ágazat bérrendezésére! Kizárólag a garantált bérminimum emelése miatt feltétlenül szükséges korrekció (ami abból adódik, hogy a pótlékot összegszerűen határozzák meg) érint pozitívan néhány kategóriát, a dolgozók túlnyomó többsége - ha csak néhány száz forinttal is - a pótlék összegének csökkentésére számíthat. Számos kategóriában pedig egyáltalán nem változik a bér.

A félreértések elkerülésére: a velünk ismertetett kormányzati tervek szerint valamennyi bérintézkedés a szociális ágazati pótlékok módosításával történne.

Bízunk abban, hogy a minisztérium elképzelését a kormány is elfogadja, és rövidesen megszületik az erről szóló kormánydöntés, mint ahogy abban is, hogy a bérkorrekcióra 2017. január 1-jétől sor kerül.

A lélegzetvétel és a kezdeti eufória után pedig elkezdhetjük érdekvédelmi küzdelmünk újabb menetét, annak érdekében, hogy 2018-ban a bérminimumok emelésén túlmenő érdemi bérintézkedésre kerüljön sor, és a szociális ágazat valamennyi dolgozója érzékelhető bérelőnyhöz jusson a minimálbérhez és a garantált bérminimumhoz képest.

SZTDSZ - SzMDSz