A hétvégén jelent meg, és kihirdetésének másnapján, azaz március 28-án vasárnap hatályba is lépett a 149/2021. (III. 27.) Korm. rendelet a szabadság kiadásának egyes jogviszonyokban alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályairól.

Miről is rendelkezik a kormány a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján?

A kormányrendelet

• a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, illetve javítóintézetnél,
• az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény szerinti egészségügyi szolgálati jogviszonyban, valamint
• a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény szerinti jogviszonyban foglalkoztatottakra vonatkozik.

Közülük is azokra, akik a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában részt vettek.

E három ágazat érintett dolgozói esetében a 2021. évben esedékes szabadságnak – ideértve az alap- és a pótszabadságot is – a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig arányos része az esedékesség évét követő 3 éven belül is kiadható. A szabadság kiadásának rendjére a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó szabályokat kell alkalmazni.

A szabadság – az érintett foglalkoztatási jogviszonya megszűnésének kivételével – pénzben nem váltható meg.

A fentiek szerinti szabadságot a foglalkoztatott többi szabadságától elkülönítetten kell nyilvántartani.

A munkáltató a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napon belül írásban tájékoztatja a foglalkoztatottat a fentiek szerinti szabadság mértékéről és kiadásának rendjéről.

Mit jelent a szabály?

A munkáltató nem köteles a szabadság egy jelentős részét idén kiadni, hanem átviheti a következő, a 2023. vagy akár a 2024. évre. Ismételjük meg: a 2021. évi szabadság egy részét a munkáltató akár 2024-ben is kiadhatja. Nonszensz.

Jelen állás szerint ez az éves szabadság 40 %-át jelenti. Számszerűsítve: a pályakezdő gondozó, akinek 20 nap az éves szabadsága, idén mindösszesen 12 nap szabadság kiadását követelheti munkáltatójától. A háromgyerekes, 21 nap alapszabadsággal és 5+7 nap pótszabadsággal rendelkező dolgozó esetében 13 nap kiadása halasztható el akár három évvel, így idén a 33 nap helyett 20 nap szabadsággal kell beérnie.

Mi a gond a rendelettel?

Nagyon röviden, az, hogy egyáltalán megszületett.

Nem lehet tudni, kire vonatkozik. Ki az, aki a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában részt vett? Az idősotthon gondozója az? A házigondozó az? A családsegítő az? A bezárt nappali intézmény gondozója, aki most a fogyatékos ellátott otthonában segíti a családot, az? A bezárt klub gondozója, aki igazolt covidosnak viszi az ebédet és számol el vele nap mint nap, az? A gyermekfelügyelő? A takarító? Az intézményvezető titkárnője? A portás? A szociális szolgáltatónál, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekben dolgozó mindazok, akik valamilyen titkos oknál fogva vagy egyszerű nemtörődömségből védőoltásra nem jogosultak, most nem vitásan, nevesítve részt vesznek a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában? Oltás nincs, de legalább szabadság se, ez ám az elismerés!

Mi történik azzal, akinek az időarányos szabadságát már kiadták? Például azért, mert az iskolák, óvodák bezárása miatt a dolgozó kénytelen volt otthon maradni a gyermekeivel, vagy koronavírusgyanúval a munkáltató szabadságra küldte. Ő megúszta? Aki végigdolgozta az elmúlt hónapokat, az meg úgy járt?

Hogy fog megvalósulni a gyakorlatban a szabadság egy részének elkülönített kezelése? Legyen a munkáltató és a bérszámfejtők gondja, ezzel a jogalkotó nem bajlódik? Ki fogja eldönteni, hogy a soron következő kiadott szabadságnap az „A” (a veszélyhelyzet alatt szerzett) vagy a „B” (a veszélyhelyzet után szerzett) oszlopba írt szabadság mennyiségét csökkenti?

Hogy viszonyul ez a rendelkezés a kollektív szerződéseknek a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseihez? A kollektív szerződés ugyan felülírja a jogszabályt, de vajon ebben a helyzetben kikényszeríthető-e egy olyan rendelkezés, ami esetleg nem is a felek szándékát tükrözte, csak azért került a kollektív szerződésbe, mert valaki jó ötletnek gondolta a jogszabályi rendelkezések megismétlését?

A szabadság rendeltetése, hogy a dolgozó pihenhessen, regenerálódjon. Minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz, rögzíti az Alaptörvény. Meg kell hozni a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét éves szabadság illessen meg a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat által megállapított ilyen szabadságra való jogosultság és a szabadság biztosítása feltételeinek megfelelően, mondja ki az uniós irányelv. Vajon nem ütközik-e ezen előírásokba egy olyan szabály, ami a minimálisan járó évi 20 nap helyett csak 12 napi szabadságot biztosít? 

A főszabály szerint a szabadságot esedékességének évében kell kiadni. Ez alól van néhány kivétel, például, ha a munkaviszony az év végén keletkezett, vagy a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok indokolja, ilyenkor a szabadság egy része kiadható a következő év elején is. Megállapodás alapján lehetséges a pótszabadság kiadását a következő év végéig halasztani. Ha a szabadságot a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett kiadni, így például ha keresőképtelen vagy fizetés nélküli szabadságát tölti, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni. Ehhez képest az esedékesség évének lejártát követő három év, ameddig a szabadság kiadását a munkáltató elhúzhatja, rendkívül aránytalan.

Azt gondoljuk, nem lehet vitás, hogy jelenleg éppen a fenti három ágazatban dolgozók azok, akik már hosszú ideje fáradhatatlanul állnak helyt a járvány következményeinek elhárítása, a kialakult helyzet kezelése érdekében. Ha valakik megérdemelnék a pihenést, azok ők. Akinek lehetősége van intézkedéseket hozni (munkáltató, fenntartó, jogalkotó), annak azon kellene munkálkodnia, hogy mindinkább tehermentesítse az itt dolgozókat, biztosítson pénzt, paripát, fegyvert. Ehelyett azt kinyilvánítani, hogy dolgozz látástul vakulásig, aztán majd eldöntjük, hogy az idei szabadságodat kiadjuk-e, a lehető legrosszabb üzenet nekik. 

Ha valaki azt számolná, hogy a jogszabály kihirdetésétől számítva május végéig tartó időre csak a szabadság 15 %-a esik, ne tegye. A kormányrendelet szerint ugyanis a 2021. január 1-től a veszélyhelyzet végéig eltelt időre eső időarányos szabadságot kell figyelembe venni. Jelenleg nem tudni, mikor ér véget a veszélyhelyzet, egyelőre csak az biztos, hogy a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályát május 23-ig meghosszabbították, de még arra is van elvi lehetőség, hogy az országgyűlés addig visszavonja a kormánynak adott meghatalmazását. Az elmúlt egy év random jogszabályalkotásából kiindulva könnyen lehet, hogy a végén jóval túlnyúlik majd május 23-án az irányadó időszak. Egy dologban lehet biztos minden érintett dolgozó, mégpedig abban, hogy teljesen bizonytalan, mégis hány nap szabadság az, aminek az ez évi kiadását követelheti. Ahogy írtuk, most durván az éves szabadság 40 %-áról van szó. 

Itt érkeztünk el a rendelkezés méregfogához. Nem állítja a jogszabály azt, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt ne lehetne szabadságot igényelni és szabadságot biztosítani. Nem állítja a jogszabály azt, hogy a veszélyhelyzet végéig szerzett időarányos szabadság nem lenne igényelhető és kiadható az esedékesség évében, azaz idén. Nem állítja a jogszabály azt, hogy erre az időszakra nem jár szabadság vagy elvész. Biztosak vagyunk benne, hogy számos olyan munkáltató van, a szociális ágazatban mindenképpen, amelyik nem fog élni a lehetőséggel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az éves szabadságokat rendezze, kiadja idén. Sok dolgozó észre sem fogja venni, hogy van ilyen szabály. 

Ugyanakkor számos olyan munkáltató is van, amely békeidőben is tologatja a szabadságot, bizony előfordul, hogy a törvényadta lehetőségeit jócskán túllépve, nemhogy a következő évre, de az azt követőig húzza a szabadság kiadását. Ami viszont óriási különbség: A dolgozó általában kifogásolhatja, ha a szabadságát nem a törvényes rendben adták ki, követelheti az őt megillető szabadság kiadását, bírósághoz fordulhat, és nyert ügye van. Ez alapján viszont tűrnie kell, ha idén az őt megillető szabadságnak csak a 60 %-át veheti igénybe. 

És félő, hogy a jelenlegi megfeszített helyzetben ilyen esetből csak több lesz. 

Súlyosan létszámhiányos, alulfinanszírozott az ágazat, a bér jócskán elmarad a nemzetgazdasági átlagtól. Nem ritka, hogy a létszámminimumokat sem tudja tartani a munkáltató, mert nincs szakképzett munkaerő, nincs jelentkező az állásra. Koronavírusjárványtól függetlenül, amiatt meg még inkább halmozódik a túlóra, a ki nem adott szabadság. A kormány pedig ahelyett, hogy forrást biztosítana a normális működésre, a dolgozók béremelésére, húz még egyet a dolgozókon.

Nemcsak amiatt aránytalan ez a rendelkezés, mert a három éves időtáv szinte beláthatatlan. A veszélyhelyzetre hivatkozva hozott szabályok sorában nem ez az első, ami arról szól, mintha a járvány minden kockázatát a dolgozóknak kellene viselniük. Elég, ha csak a 24 órás műszakokra gondolunk, vagy a munkaidőbeosztástól való időkorlát nélküli eltérés lehetőségére, aminek következtében megszűnt a beosztástól eltérő túlmunka. Ezen intézkedések sorába jól illik a legújabb rendelkezés.

dr. Schnider Marianna alelnök, munkajogász