2010 decemberében az Országgyűlés egyéni képviselői indítványra, a szakszervezetek tiltakozása ellenére módosította a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvényt, a Sztrájktörvényt. Az azóta eltelt több, mint négy év egyértelműen a szakszervezeteket igazolta: e törvénymódosítás következtében a sztrájkjog gyakorlása Magyarországon gyakorlatilag ellehetetlenült.

A Sztrájktörvény taxatíve felsorolja a jogellenes sztrájk eseteit. Jogellenes a sztrájk egyebek mellett, ha a sztrájk célja az Alaptörvénybe ütközik, ha nem a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek biztosítására hirdetik meg, ha a sztrájk kezdeményezői az előzetes egyeztetés szabályait megszegik. Nincs helye sztrájknak, ha az az életet, az egészséget, a testi épséget vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyezteti, vagy elemi kár elhárítását gátolja.

2010-ben e lista további esetekkel bővült. Így jogellenes a sztrájk, ha a sztrájk résztvevői együttműködési kötelezettségüket megsértik vagy visszaélnek a sztrájkjogukkal, jogellenes továbbá akkor is, ha a sztrájk gyakorlása a még elégséges szolgáltatás teljesítését gátolja.

Ezzel egyidejűleg a törvény kiegészült a még elégséges szolgáltatások mértékének és feltételeinek megállapításához kapcsolódó kötelező eljárási renddel. A még elégséges szolgáltatások mértékét és feltételeit törvény állapíthatja meg, törvény hiányában a feleknek kell megállapodniuk a sztrájkot megelőző egyeztető eljárás során, megállapodás hiányában pedig bármely fél kérelmére a bíróság állapíthatja meg jogerős határozatával a még elégséges szolgáltatások mértékét és feltételeit.

Az Alaptörvény alapján, törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak és szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát. A sztrájkjog korlátozása kizárólag törvényben lehetséges.

A törvényhozó azonban nem határozta meg, a sztrájk jogellenessége megállapítása szempontjából mi tekinthető a munkáltató és a munkavállalók együttműködési kötelezettsége megszegésének, illetve a sztrájkjoggal visszaélésnek. Ehelyett e fogalmak definiálását, így végső soron a sztrájkjog gyakorlása feltételeinek kimunkálását a bírói gyakorlatra bízta. A törvénymódosítás óta többször is az a helyzet állt elő, hogy a sztrájk kezdeményezői – jóhiszeműen eljárva – a Sztrájktörvény valamennyi rendelkezését betartották, a bíróság azonban olyan, a törvényben nem részletezett elvárásokat támasztott, amelyekre előzetesen felkészülni nem lehetett, így a sztrájkot már a tényleges munkabeszüntetés előtt jogellenesnek nyilvánították.

Több éves probléma, hogy nem állapítható meg egyértelműen, mely munkáltatónál kell a sztrájk idején elégséges szolgáltatást biztosítani. A Sztrájktörvényben szereplő „annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez” meghatározás nem egyértelmű, nem világos. Mivel a törvény csak példálózó felsorolást ad arra, mely munkáltató minősülhet ilyennek, adott esetben a sztrájk kezdeményezői nem tudnak kellő bizonyossággal meggyőződni arról, hogy jogszerű sztrájkjuknak előfeltétele-e a még elégséges szolgáltatásban való megállapodás.

Elhibázott lépésnek bizonyult a még elégséges szolgáltatások mértékéről és feltételeiről való döntés bírói hatáskörbe helyezése. Az eljáró bírák – vélhetően a sztrájkkal érintett terület kellő ismeretének hiányában – inkább elodázzák a döntést vagy eleve elutasítják a kérelmet, az egyébként rövid eljárási határidők dacára hónapokig, akár évekig húzódnak az eljárások. Nem véletlen, hogy a közszolgáltatások területén mára szinte ismeretlenné vált a sztrájk fogalma. Igaz, ami igaz, talán éppen a szociális ágazatban kialakult sztrájkhelyzet hoz változást, ahol is a bíróság rövid időn belül mind első, mind másodfokon példamutató döntést hozott a még elégséges szolgáltatásról. (Ami ellen egyébként a kormány felülvizsgálati eljárást indított a Kúria előtt, döntés egyelőre nem született.)

Nem tisztázza a törvény a jogellenes sztrájk jogkövetkezményeit sem, a kiszámíthatatlan jogkövetkezményektől való félelem ugyanakkor önmagában is megakadályozhatja, hogy a munkavállalók sztrájk kezdeményezésébe fogjanak.

A sztrájkhoz való jogot nemcsak az Alaptörvény, hanem több olyan nemzetközi egyezmény is rögzíti, amelyet Magyarország ratifikált. Nemrégiben az Európa Tanács mellett működő Szociális Jogok Európai Bizottsága állapította meg, hogy a Sztrájktörvény egyes, a közszféra sztrájkjogát érintő rendelkezései az Európai Szociális Kartába ütköznek.

A Sztrájktörvény szerint nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a Magyar Honvédségnél, a rendvédelmi, rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú dolgozói sem jogosultak a sztrájkjog gyakorlására. Egyes jogállási törvények kifejezetten tiltják az érdekképviseletek részére a sztrájk szervezését. A Szociális Karta azonban biztosítja a sztrájkjogot, és bár engedi annak a közérdek, a nemzetbiztonság, a közegészségügy vagy a közerkölcs védelmében történő korlátozását, az semmiképpen nem vezethet a sztrájkjog teljes tilalmára.

Szintén sérti a Szociális Kartát az államigazgatási szervek dolgozóit érintő szabályozás. A Sztrájktörvény szerint az államigazgatási szerveknél a Kormány és az érintett szakszervezetek megállapodásában rögzített sajátos szabályok mellett gyakorolható a sztrájk joga. A szóban forgó megállapodást az érintettek 1994-ben kötötték, és az kormányközlemény formájában jelent meg a Magyar Közlönyben. Az államigazgatási szerveknél dolgozók esetében tehát nem törvény, még csak nem is rendelet, hanem egy jogszabályi formát sem öltő megállapodás rendezi a sztrájkjog gyakorlásának szabályait. A megállapodás a sztrájkjog gyakorlásával kapcsolatosan korlátokat állít fel a megállapodást aláíró szakszervezetek tagjai számára, az aláírói körön kívül eső szakszervezetek tagjai vagy az államigazgatás nem szervezett (nem szakszervezeti tag) dolgozói részére viszont valójában meg is tiltja a sztrájkjog gyakorlását.

Dr. Schnider Marianna, SzMDSz érdekvédelmi alelnök