Ma ismét egy bírósági döntést mutatunk be – az ördög a részletekben rejlik.

Az ügy három felperese túlóradíj megfizetése iránt fordult a bírósághoz. 

A megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes 2002-ben létesített az alperes jogelődjével, a ... Megyei Ápoló-Gondozó Otthonnal közalkalmazotti jogviszonyt óvónői munkakörben. A II. rendű felperes ugyanitt 2000. szeptemberétől gyógypedagógus munkakörben dolgozott. 

A jogelőd intézményt az alapító a ... Megyei Tanács Megyei Egészségügyi Gyermekotthonként alapította. Az alapító okirat szerint az alperes ápolást, gondozást nyújtó intézmény, az állandó és folyamatos ápolást igénylő egy éven túli értelmi fogyatékos gyermekek és felnőttek teljes körű ellátásáról gondoskodik. Az ápoló-gondozó otthon munkatársai a súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozott fogyatékkal élő ellátottak szakgondozását végzik, ennek keretében az arra szakosított szakemberek fejlesztési, nevelési feladatokat is ellátnak. Az I. és II. rendű felperesek fejlesztő-nevelő feladataikat a megbízott mentálhigiénés csoportvezető irányítása alatt végezték oly módon, hogy heti 30 órát töltöttek az intézményben, a munkaidejük további részében otthoni adminisztrációs, valamint felkészüléssel kapcsolatos feladatokat láttak el. Az intézményvezető 2003. szeptemberétől a felpereseket ellentételezés nélkül arra kötelezte, hogy heti 40 órát töltsenek el az intézményben. 

A felperesek az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetükben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (Kt.) 1. számú melléklet Harmadik rész B. pontja szerint a heti kötelező óraszámuk 19 óra, és erre figyelemmel 2003. szeptember 1. és 2005. augusztus 31. közötti időszakra I. rendű felperes 1.539.252 forint elmaradt óradíj, II. rendű felperes 1.637.306 forint elmaradt óradíj és késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. 

A felperesek másodlagos kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy napi hat órát kötelesek eltölteni az intézménynek, amelynek alapján az I. rendű felperes 314.203 forint, a II. rendű felperes pedig 327.220 forint rendkívüli munkavégzés ellenértéke és késedelmi kamat tekintetében kérte marasztalni az alperest. 

Az alperes a másodlagos kereseti kérelmet a jogalap és az összegszerűség tekintetében sem vitatta, azonban az elsődleges kereseti kérelem elutasítását kérte. 

A Munkaügyi Bíróság a részítéletében kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az I. rendű felperesnek 314.203 forintot és késedelmi kamatát, a II. rendű felperesnek pedig 327.220 forintot és késedelmi kamatát. A felperesek ezt meghaladó követelését elutasította.

A munkaügyi bíróság a felperesek elsődleges kereseti kérelmének eldöntésénél azt tekintette meghatározónak, hogy az alperesi jogelőd intézmény ápolást, gondozást nyújtó intézmény, amelyben a felperesek által végzett mentális gondozói, fejlesztési, nevelési, szociális segítő tevékenység nem közoktatási tevékenység, hanem a szociális ágazatba tartozó feladat ellátásnak minősül, ezért esetükben a Kt. 122. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés nem alkalmazható. 

Ezzel szemben a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek (Kjt.) a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (R.) kifejezetten nevesíti azokat az ágazat specifikus munkaköröket, amelyek a szociális feladatok megvalósítása szempontjából jelentősek, például gyógypedagógus, foglalkoztatást szervező, mentálhigiénés munkatárs stb. Az R. 7. § (2) bekezdés a) és b) pontja felsorolja azokat a munkaköröket, amelyekben a teljes napi munkaidőből hat órát kell a munkahelyen eltölteni, így - többek között - a gyógypedagógusnak, valamint az ellátottak oktatását vagy foglalkoztatását nem órarend szerint végző foglalkoztatás-szervezőnek vagy munkavezetőknek, ezért a munkaügyi bíróság a felperesek másodlagos kereseti kérelmét megalapozottnak ítélte. 

A II. rendű felperes által előterjesztett fellebbezés folytán eljárt Megyei Bíróság az elsőfokú bíróság részítéletét fellebbezett részében helyes indokai alapján helybenhagyta. 

A fellebbezésben foglaltakra tekintettel kifejtette, hogy a szociális gondozó intézményben élő személyek nem vesznek - mentális korlátaik miatt nem is vehetnek - részt a közoktatásban, őket a közoktatási törvény szerinti kötelezettségek teljesítésére sem óvodai szinten, sem alap- vagy középfokon kényszeríteni nem lehet. A szociális pedagógusok nem válnak a közoktatás szereplőivé, munkakörülményeik a tevékenység eltérő jellege miatt markánsan különböznek a közoktatási munkakörülményektől, ezért nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha a kötelezettségeik (kötelező óraszámaik), juttatásaik, vagy egyes kedvezményeik is különböznek. 

A II. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság részítéletének részbeni megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő határozat meghozatalát, valamint az alperesnek a költségeiben való marasztalását kérte. 

Érvelése szerint bármelyik típusú oktatás és nevelés függetlenül attól, hogy az milyen szervezeti keretek között történik, a közoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozik, amely a törvény hatályáról rendelkező 1. §-ból levezethető. A szociális ágazatra vonatkozó kormányrendelet nem zárja ki, hogy a szociális ágazatban oktató-nevelő munkát végző közalkalmazottra a közoktatási törvény rendelkezései ne vonatkoznának. Ezt támasztja alá az is, hogy a kormányrendelet 8. § c) pontja szerint a fogyatékos személyek otthonában, illetve rehabilitációs intézményében az ellátottak órarend szerinti vagy egyéni oktatását, fejlesztését végző pedagógusi, foglalkoztatás-szervezői, valamint a bölcsődei speciális csoportban egyéni fejlesztést végző gyógypedagógusi, pszichológusi munkát végző közalkalmazottaik az oktatói-nevelői munkát végzők pótszabadságára jogosultak. 

A II. rendű felperes arra is hivatkozott, hogy fejlesztő-pedagógusi munkakört töltött be, a fejlesztő naplók tanúsága szerint ugyanazzal a fejlesztett személlyel egymást követő időben foglalkozott. A Kt. 30. § (1) bekezdése szerint pedig a sajátos nevelési igényű gyermeknek, tanulónak joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. A korai fejlesztés és gondozás pedig - többek között - fogyatékosok ápoló, gondozó otthonában nyújtott gondozás keretében is megvalósítható. Az utóbbi rendelkezés az ő munkakörére vonatkozik, ezért az eljárt bíróságok téves álláspontjuk miatt nem találták alkalmazhatónak a közoktatásról szóló törvény szabályait. 

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályában való fenntartására irányult. 

A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a felülvizsgálati kérelem nem alapos. 

A II. rendű felperes elsődleges kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a heti kötelező óraszáma helyesen 19 óra volt, és erre alapozottan a heti 19 óra és a 2003. szeptember 1-jétől elrendelt heti 40 óra különbözetére az alperesnek a túlmunkadíjazás szabályainak megfelelő marasztalását kérte. 

Ennek eldöntését illetően a Legfelsőbb Bíróság az eljárt bíróságok jogi álláspontjával értett egyet. 

A Kt. szervi hatálya a közoktatási intézményekre terjed ki [Kt. 3. § (1) bekezdés, 16. § (1) bekezdés és (4) bekezdés], ennek körébe a perrel érintett ápolást és gondozást nyújtó megyei egészségügyi gyermekotthon nem sorolható. 

A II. rendű felperes követelése jogalapjaként a Kt. 122. §-ának (3) bekezdését jelölte meg, az alperesi intézmény azonban ebben a felsorolásban sem szerepel, hiszen „egészségügyi és rehabilitációs" intézménynek sem tekinthető. De a II. rendű felperes a felülvizsgálati kérelmében a Kt. 30. § (1) bekezdésében foglaltakra is tévesen hivatkozik, mert ez a rendelkezés a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók jogosultságát, nem pedig a velük foglalkozó szakemberek jogosultságát (gyógypedagógus) szabályozza. 

Az alperesi intézmény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény hatálya alá tartozik, amelynek 67. § (1) bekezdése rendelkezik az ápolást, gondozást nyújtó intézményekről. E törvény 70. § (2) bekezdése szerint fogyatékos gyermek esetében az ápolással, gondozással párhuzamosan - külön jogszabályban foglaltak szerint - biztosítani kell a korai fejlesztést és gondozást, ötéves kortól a fejlesztő felkészítést, valamint az iskolai tanulmányok folytatásának segítését. A II. rendű felperesre, mint az ilyen intézményben dolgozó gyógypedagógus foglalkoztatására a Kjt.-nek a szociális, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (R.) rendelkezései az irányadók. 

A Kjt. 65. §-a szerint a munka jellegétől függően a miniszter meghatározhatja a teljes munkaidőből kötelezően a munkahelyen töltött időtartamát, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátos szabályait. 

A hivatkozott kormányrendelet a II. rendű felperest érintően akként rendelkezik, hogy a teljes napi munkaidőből hat órát kell a munkahelyen eltölteni (R. 7. § (2) bekezdés a) pont), amely alatt a felperes az R. 2. számú melléklet I.1. pontja szerint az ellátottak ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését stb. egyaránt végzi. 

A közoktatási intézményekben foglalkoztatott pedagógusokat megillető valamely juttatás, illetve kedvezmény nem a Kt. hatálya alá tartozó intézményben foglalkoztatott pedagógust csak jogszabály kifejezetten erre vonatkozó rendelkezése esetén illeti meg. Ilyen például az R. 8. § c) pontja, amely a fogyatékos személyek otthonában az ellátottak órarendszerinti vagy egyéni oktatását, fejlesztését végző pedagógusok, gyógypedagógusok pótszabadságának jogosultságáról rendelkezik. 

A fenti indokolásra tekintettel jogszabálysértés hiányában a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Mfv. 11.205/2009/4.)